|
Tartalmas rendezvény részesei lehettek tanulóink és szüleik 2010. május 21-én, pénteken.
A napot zenés tornával kezdtük Jónás Marietta tanárnő vezetésével a tornateremben. Az alsósok szép számmal részt vettek ezen a megmozduláson, a felsősök csak néhány fővel képviseltették magukat. Akik nem akarták testüket megmozgatni, Fodor Illés tanár bácsi kvízkérdéseivel "agytornázhattak" az aulában.
Ezután az alsósok és felsősök korosztályuknak megfelelő programokon vettek részt.
Az alsósok saját termeikbe vonultak, hogy elkészíthessék képeiket a műanyagkupakokból vagy városkájukat a gyógyszeresdobozokból. Igazán ötletes művek készültek!
Ezután sportvetélkedő volt a szülők részvételével, melyen a gyerekek és felnőttek is jól érezték magukat.
A felsősök négy különböző előadáson és egy vetítésen vettek részt. Ezután következett a vetélkedő, melyben teszteket, kérdőíveket töltöttek ki a tanulók, kiselőadást tartottak, énekeltek, és sor került az előzetesen kiadott feladatok (zöldségszobor, természettel kapcsolatos zeneművek-festmények, gyümölcsről szóló dalok) értékelésére is.
A délelőtt folyamán lehetőség volt különböző mérések (vérnyomás, testsúly, magasság, vércukor, BMI) elvégzésére, melyet elsősorban az érdeklődő felnőtteknek szerveztünk.
Az Arcadia -Reklám Kft.-től kaptunk erre a rendezvényre lisztet, rizst, fogkrémet, plakátokat, szórólapokat. A lisztből péksüteményt készítettünk a Marton Pékség közreműködésével, a rizs megfőzésében a Bagó Konyha segített.
Az ebédlőben terítettünk meg, és az egészséges életmódra ösztökélve a tanulókat az asztalokra teljes kiőrlésű lisztből, kukoricalisztből készült péksütemények kerültek, melyre vajat, petrezselymes vajkrémet, házi szilvalekvárt, zöldparadicsomlekvárt és fügelekvárt kenhettek. Az innivalót az almaprogram keretében kapott 100%-os almalével oldottuk meg.
Öröm volt látni a kicsik és nagyok arcát, amikor beléptek és látták "a terülj-terülj asztalkámat"! Azt se tudták, hol kezdjék! Rizst kóstoljanak? Igyanak? Milyen péksüteményt egyenek? És tényleg lehet még venni és enni belőle?
Reméljük, minden résztvevőnk: gyerekek és felnőttek, versenyzők és zsűritagok, kicsik és nagyok jól érezték magukat és tanultak valamit ezen a tartalmas, programokkal, kóstolókkal teli napon!
Az egészségnapi rendezvényen készült képek a galériában megtekinthetőek.
|